Sok szeretettel üdvözlöm, Szegedi Panni vagyok.

A nevem ismerősen csenghet sokaknak, hiszen az eltelt  években a médiákon keresztül is látható, elérhető voltam, vagyok ma is.

 

1996-ban, amikor a grafológia kapcsán a szimbólumok világába, és az agykontrolba nyertem betekintést, akkor indult el az utam egy ismeretlen irányba, és találtam rá a parapszichológiára, és világunk fizikai szemmel nem látható, illetve csak korlátozottan érzékelhető oldalát kezdtem megismerni.

Ráébredtem, hogy két ember között létezik egy olyan kapcsolat is, ami nem csak az érintésekről, és nem csak a szavakról szól.

Ennek nyomába eredve a lélek világába jutottam, ahol az érzéseké, az érzelmeké a fő szerep!

Világossá vált, hogy amikor ezen a területen baj van, akkor minden kifordul a helyéből, és a szavak, tettek világa is bizonytalanná válik, az ember pedig beteggé lesz.

Megtanultam felismerni az összefüggéseket, meglátni a kivezető utat, és különböző eszközökkel, módszerekkel láttatni a bajokat, a bajok forrásait, és támogatni, hogy egyénileg is legyen ereje mindenkinek megváltoztatni a saját életét.

Eszközeim kevésbé szokványosak: szimbólumokat tartalmazó kártyákkal dolgozok, olvasok a hangok világában, eligazodok a testi tünetek üzeneteiben is.

2010. óta több, mint 12.000 esetben kerestek meg, és kértek tőlem segítséget.

Azt nem állíthatom, hogy minden alkalommal pozitív változásról lehet beszámolni, hiszen egy ilyen jellegű, kapcsolatban a szavakon túl, érzelmi sebeket, eltitkolt, elfojtott sértéseket, lelki sebeket tárunk fel! Ez igényli az önmagammal való szembenézést, az általam és az Ön, Te általad feltett kérdésekre adandó őszinte választ. Ez a rész egy viszonylag könnyű rész, ám a helyes útra terelése a kisiklott életterületnek, már tetteket igényel, és a cselekvést nem lehet másra átruházni.

Ez okoz némi kényelmetlenséget!

Hiszen a jobbat, a kényelmesebbet, a több odafigyelést, a több szeretet, és biztonságosabb anyagi alapokat mindenki szeretné, és vágyik is rá. Azonban ezek eléréséhez változtatni szükséges önmagunkon, önmagunkban, és ez már keményebb dió!

Az eltelt évek sikerességéről el tudom mondani, hogy ami a helyzet értékelését, az okok feltárását illeti, 85%-ban pozitív visszajelzést kaptam. És ami nagyon kedves nekem, hogy ebből a 85%-ból 30 % sikerrel oldott meg élethelyzeteket, párkapcsolatokat, szülő-gyermek vitákat, anyagi gondokat, és gyógyult meg komoly betegségeiből, vagy tette állapotát kényelmesebbé.

Nagy a különbség?

Igen!

Ám ez normális, hiszen a változtatás azt kívánja, hogy gondolkodjak másként, legyek önmagammal nem csak őszinte, de vállaljam is fel a felismeréseket, és mindezt valósítsam is meg.

Itt, és most vállalom, hogy segítek abban, hogy ehhez az ösvényhez, változáshoz kerüljön elég akarat, elég kitartás, elég hit, és elég önbizalom!

 

És Te, illetve Ön?

Bevállalod? Bevállalja?

Parapszichológiáról

 
A névben szereplő „pszichológia” szó eleve eligazítónak tűnhet, azonban a „para” előtag viszont elbizonytalaníthatja azt, aki először találkozik ezzel a kifejezéssel.
Tulajdonképpen úgynevezett határtudomány a parapszichológia, amely az emberek érdekes képességeivel, és a hozzájuk kapcsolt, társítható elméleti, filozófiai magyarázataival foglalkozik.
Ezeket a képességeket idegen szóval PSZI-képességeknek is szoktuk nevezni. A köznyelv mondja ezeket hatodik érzéknek, a szakma tisztán érzékelésnek.
Az ember öt érzékszervi érzékelésének olyan formája, amely ezekkel a fizikai érzékszervekkel nem kerül kapcsolatba, ám a fejben mégis megszületnek az érzetek, és valós képek, illatok, ízek, hangok, bőrzékelések formájában információt hordoznak.
E képességek vizsgálata azóta zajlik, mióta az ember öntudatára ébredt, hiszen mindig voltak kétkedők, szkeptikusok, akik azért, hogy stabilnak érezhessék magukat a világban, vagy meg akarták magyarázni, vagy meg akarták cáfolni, hiteltelenné akarták tenni azokat, akik e képességeiket elfogadták, és használták önmaguk, illetve társaik hasznára.
Ma már egyre inkább képes a tudomány ezeket a képességeket alátámasztani, bár az is igaz, hogy működési elvét is inkább csak sejtik, de létjogosultságát már képtelenek kategorikusan tagadni.
Ezzel kapcsolatosan jó szívvel ajánlom figyelmedbe Morgan Freeman bábáskodása mellett elkészült ismeretterjesztő filmsorozatot, amelynek címe: A féreglyukon át
 

A tarot kártyáról

 
A messzi, messzi régmúltban, a hajdan volt ó-időkben az emberek, illetve a földre érkezett lelkek még emlékeztek.
Még emlékeztek kik ők, honnan jöttek, és miért jöttek.
Ismerték égi otthonukat, ismerték a világukat, a Teremtés lényegét, az Élet értelmét.
Ám a földi világ színei, az illatok, az ízek egyre jobban elvarázsolták, és egyre jobban magukhoz láncolták őket, ezért egyre kevésbé emlékeztek, egyre többet foglalkoztak csak a földi világ dolgaival, élvezeteivel.
A bölcsek, a vezetők, akik látták ezt a butulást, áthidaló megoldást kerestek: mivel lehetne átmenteni a tudást, hogy amikor majd eltelnek a földi világ nyújtotta élvezetekkel, ismét képesek legyenek emlékezni.
Ami reményt adott a túlélésre, a majdani eszmélésre, az hogy a teremtő energia mindent áthat, mindent magába foglal, és attól függetlenül is ellátja életerővel, információval a felejtésben elmerült lelkeket, ha ő ezeket nem tudja felismerni, tudván tudottá tenni.
Ennek a kapcsolattartásnak alapja az érzések, a megérzések világa, és az álmok időszaka, illetve azok az időpillanatok, amikor a okos fej nem gondolkodik. Az érzések, a megérzések nagyon sokszor bevillanó képek formájában jelennek meg, mivel egy jól megkomponált kép nagyon sok formát, alakot, színt képes magába sűríteni, és tengernyi információt képes közvetíteni. Milliónyi információ morzsa a kép, amit szavakban elmondani órákba is beletelik.
Ezt használták fel az ó-idők bölcsei, és alkották meg a tarot kártyát, amit annak idején biztosan más néven illettek, hiszen ezt az elnevezést ez a könyv csak a múlt évezredben kapta.
Az ébredés, az emlékezés kezdetét jelöli az eszmék keveredése, a korábban századokon át avatatlanok elől elzárt, eltitkolt, vagy kiirtani szándékozott tudás hozzáférhetővé válása, sokak elszakadása a tradicionális irányoktól, új utak keresése, találása. Ennek következménye és jelzése, az ősi tudást megmutató könyvnek hirtelen megszaporodó nagysága, és sokszínűsége.
Van közöttük néhány jól sikerült újra értelmezett kiadás is, hiszen minden tudást, bölcsességet tartalmazó ősi anyagot olykor újra kell gondolni, az adott kor számára át kell fogalmazni, a rejtett információkat ki kell bontani.
Ilyen jól sikerült átgondolás eredménye a Thoth –tarot is, amellyel én is dolgozok.

Képgaléria: Rólam

A tarot